2011. augusztus 31., szerda

Az ügyintézés vége és a szobatársam

Hallo!

Tegnap végeztem az egyetemi ügyintézés oroszlánrészével. Ez már kicsit hosszadalmasabb volt, és több bakit is elkövettek, de végül elértem a célt, és megkaptam a lent látható ecUM-kártyámat, amivel tudok fizetni a menzán, a fénymásolásért és egyéb szolgáltatásokért, illetve ez a diákigazolványom is. Ráadásul még bérletként is szolgál. (kékkel van rányomtatva a kártyára) Vannak terminálok az egyetemen, amikkel lehet használni a kártyát, s egy ilyen terminálon lehet megvenni a Semesterkartet (féléves bérlet) is, amivel Mannheim 50 km-es körzetében korlátlanul és ingyen lehet utazni. Így el lehet jutni Heidelbergbe, Wormsba, Speyerbe, Karlsruheba és még sok más szép helyre. Elég menő szerintem.

A mannheim-i diákom

2011. augusztus 30., kedd

Beiratkozás és ismerkedés

Hallo!

Kezd beindulni az élet az egyetemen, özönlenek a diákok a világ minden szegletéből. Egyelőre még sok értetlen fejet látni, akik keresik a helyüket a nagy kastélyban, de idővel azért megtalálja minden zsák a foltját. A német diákok nagyon menők, főleg az üzleti képzésen levők, ők bandában járnak. Az ázsiaiak mindig nyitott és érdeklődő fejet vágnak, de az embernek az az érzése egy rövid beszélgetés után, hogy semmit nem vágnak az egész világból, nemhogy az egyetem elrendezéséről.

Jön az élet

Mannheim szépségei és az egyetem

Hallo Leute!

Mannheim gyakorlatilag egyetemváros, mintegy 14 felsőoktatási intézménynek ad otthont, több tízezer diákkal. Baden-Württenberg tartomány második legnagyobb városa Stuttgart után. Jelentős kereskedelmi és ipari központ egyben. A sokszínűség innen is visszaköszön, mint ahogy korábban is. Erre később külön posztot szeretnék szánni, amint jobban érzem ezeket a különbségeket, illetve ezek okait.

Mannheim nevezetes a belvárosának különleges berendezéséről. A város szlogene: "Leben im Quadrat", szabad fordításban: "Élet a négyzeten". Ez abból ered, hogy a belváros egy patkó alakú részére egy négyzethálót illesztettek a 17. században. A német zsenialitás újabb megnyilvánulása (még egyszer mondom, 17. század).
Élet a négyzeten

2011. augusztus 29., hétfő

Egy kis Mannheim és az új székhelyem

Hallo!

Ez a bejegyzés az első mannheim-i benyomásokról fog szólni. Elmentünk Stefivel a hozzá legközelebbi Lidl-be, ott vettünk 1-2 kaját (hagymaleves zacskóban, nagyon jó; wurst-ot, ez a német nemzeti étel, virslinek felel meg, van millió fajta, szeretném végigenni őket). Az tűnt fel, hogy míg az árak közel azonosak, több esetben alacsonyabbak is, mint otthon, a minőségük jobb. A ketchup, amit vettem kb. 120 Ft átszámítva, de mégis sokkal jobb ízű, mint a hazai Globus. A cukor kb. 180 Ft, a sör (Tuborg, Holsten) 160-ra jön ki.

Wurst-ok (részlet)

2011. augusztus 28., vasárnap

I am a passenger, I stay under glass...

Hallo! (ez a német köszönés)

A vonaton a Keletiben
Stefi és én a vonaton
Másnap 13.10-kor elindultam a Keletiből Stefivel. A cél: Mannheim Hauptbahnhof. Az aznapra kitűzött feladatok: végigülni a vonaton 10,5 órát, utána elmenni 50 kiló csomaggal az egyetem bejáratához, felvenni a szobáink kulcsait, hívni egy taxit (németül??!!!), lepakolni, lefeküdni.

A búcsúbuli képekben és néhány szó

Hallo!

Miután a Kalickában végeztünk éjfél körül, elmentünk a Blaha felé gyros-ozni. Majd néhányan elmentünk a Tompa utcai Pointer-be inni literes sört. Mint egész este, most is meleg volt, de ezen a helyen az emeleten még melegebb, szakadt rólunk a víz.



Itt is mozogtak az emberek és csatlakozott Kis Dani is. Utána átmentünk 2 taxival hatan a Romkertbe, mert ott voltak Zsófi barátnői és zene is. Állt sor a bejáratnál. Ezalatt a nálam levő maradék ásványvizet rálocsoltam Bencére, nem akartam bevinni a helyre. Ezt viszont a biztonsági őrök is nyomon követték, ezért nem engedtek be a helyre, mert nem vagyok elég kulturált.. Próbálkoztunk négyen még egy pólócserével, mondtuk a leöntött pólóra, hogy batikolt, de így sem tudtunk túljárni az eszükön. Azért utólag örülök, hogy nem vertek meg.

2011. augusztus 26., péntek

Búcsúbuli

Szerintem tök jól sikerült az este, köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!

Nagyon jól éreztem magam!! Képek/sztorik jönnek hamarosan! Addig is itt van egy csoport, de most megyek pakolni, mert 1,5 óra múlva indul a vonatom..


puszi!