I am a passenger, I stay under glass...

Hallo! (ez a német köszönés)

A vonaton a Keletiben

Stefi és én a vonaton

Másnap 13.10-kor elindultam a Keletiből Stefivel. A cél: Mannheim Hauptbahnhof. Az aznapra kitűzött feladatok: végigülni a vonaton 10,5 órát, utána elmenni 50 kiló csomaggal az egyetem bejáratához, felvenni a szobáink kulcsait, hívni egy taxit (németül??!!!), lepakolni, lefeküdni.

De ne szaladjunk előre, egy kis kedvcsináló, a poszt címének ihletője:

Szóval kigördült a Keletiből a Railjet nevű prémiumvonat. Az ÖBB, az osztrák vasúttársaság szülötte ez, tényleg nagyon jól utaztunk. A légkondi alap, hogy működött, emellett a székek kényelmesek voltak (néhányszor álltam fel csak a 10,5 óra alatt), korszerű utastájékoztató rendszer szolgáltatta az infókat (pillanatnyi sebesség, megállók percre pontosan, térképes megjelenítés...), a WC igényes, itt még a WC-n sem lehetett dohányozni (füstérzékelő!!), csak néhány megállóban (Bécs, Salzburg). A kalauzok normálisan néznek ki, (túl) jó modorúak, ing-nyakkendő-szövetnadrág alap.

Railjet vonat Bécs közelében

München felé

Német kalauz

Nagy sebesség

A két WC-kabin egymással szemben helyezkedett el, és nyomásra nyitódtak (nem volt kilincse). Salzburg előtt nekidőltem az egyik ajtónak, majdnem beestem a WC-be, utána fordult a vonat, nekiestem a másiknak vele szemben, abba is beestem. Ezzel legalább jó kedvre derítettem az utánam leszállni készülő németeket. Ez biztató jel volt, jó arcok ezek a németek.. :)

Szélmalmok százai a határon túl

Kastély valahol Ausztriában

Hegyek a sógoréknál

München Hauptbahnhof

A hosszú út alatt átszeltük egész Ausztriát, elég szembeötlőek voltak a különbségek Magyarország után. Rögtön a határ után több ezer szélerőmű szegélyezte utunkat. Bécs után pedig az Alpok lankái között kígyóztunk végig sok alagúton, hegyen-völgyön keresztül. Nagyon figyeltem, de nem láttam egy lila tehenet sem.. :(

Egy szó, mint száz, nagyon élveztük a vonatutat, örültem, hogy végül ezt és nem a repülőt választottuk. Mindamellett, hogy 39 EUR-ból megúsztuk az utat (2 hónapra előre megvéve), sok szép tájat láttunk (ld. a képeket), komfortosan utaztunk, filmeket néztünk, fotóztam folyamatosan.

Éjfélre megérkeztünk Mannheim-be. A pályaudvaron levő mekiben megettem életem első német(ül rendelt) hamburgerét, és először fizettem euróval. Ez jó érzéssel töltött el. Németet még nem használtam anyanyelvi környezetben, kicsit tartottam is tőle, de legyűrtem az első akadályt. Miután megettem őket, Stefivel kimentünk az utcára, és elkezdett szakadni az eső, 22 fokra hűlt az idő, szóval elő kellett kapni a pulóvert.

Megérkezés Mannheimbe

McDonald's a mannheimi pályaudvaron

A Hauptbahnhofról kilépve belecsöppentünk a város élő szövetébe, megkezdődött az akklimatizálódás. Annyira fellelkesültem, hogy egy DB-s (Deutsche Bahn) takarítótól kértem németül útbaigazítást az egyetem felé. Mondjuk sokat segített, hogy pont egy térkép mellett álltunk, így tudtunk mutogatni egymásnak.

Ezután gyalog (zu Fuß) elsétáltunk a 15 percre levő egyetem portájára, ahonnan felvettük a kulcsainkat. Először nem találtunk senkit a portán, vártunk vagy 10 percet, mire felbukkant egy ötvenes portás néni. Nekiestünk angolul, erre ő rögtön szólt egy kollégájának, hogy gyere! Erre hullafáradtan még előkapartam német tudásom, és megvalósult a kommunikáció (kértük a kulcsokat, meg rendeltettem taxit: "wir brauchen ein sehr großes Taxi, bitte" Még is jegyezte a néni angolul beszélő segítője, hogy "jó németes", aztán le is lépett. Megrendelte a taxit a kedvessé váló néni. Amint az emberhez saját nyelvén szólnak, máshogy áll a külföldiekhez, ez jó tapasztalat.

Szakad az eső

Eső elől meghúzódva

Az egyetem portáján a kulcs után

Begurult a tehertaxi (mikrobusz), befért a sok cuccunk. A taxis elég szótlan volt, egy kicsit mogorva is, szóval a korábbiakon fellelkesülve próbáltam oldani csöndet egy "aahh, schlechtes Wetter!" (áh, rossz idő!) hozzászólással, amin elnevette magát (de nem azért, mert szarul mondtam). Aztán rákommentelt még vmit, amit nem értettem, de mondtam, hogy Ja-jaaa! Szóval az első lépéseket megtettem egy folyékonyabb német felé, most már oldottabban kérdezek. Sőt, másnap egy német hölgytől kérdeztem vmit a boltban, utána ő kért meg, mondjam meg, melyik a jó sárgadinnye. :) A fogadó fél felé tudok kommunikálni egész jól, megértik, végre is hajtják, amit mondok, csak ha hozzáhadarnak még vmit, azt nem értem teljesen.

Megérkeztünk Stefi szállására, én ott húztam meg magam, csak másnap költöztem a sajátomba. Így könnyebb volt neki is és nekem is a költözködés.

Mára ennyi, hamarosan beszámolok az első nappalról, az első benyomásokról, a saját kérómról (ami amúgy király), sok képpel hagyományosan!

Itt megtaláljátok az utazás galériáját.

Zozó