2011. november 12., szombat

Így készül a német sör

A héten lehetőségünk volt ellátogatni egy német sörfőzdébe. A sör hazájában ez valóban különleges. Idekint számtalan regionális sört lehet inni, tényleg rengeteg fajtához hozzá lehet jutni. Viszont többségükben regionális fajták vannak. Ez a főzde is 100 km-es körzetben teríti csak a sörét (Welde a neve). Három fajtát árulnak (világos, alkoholmentes és búza), a barna sört nemrégiben megszüntették. Mivel a rengeteg a versenytárs a sörpiacon, ezért mindamellett, hogy kiváló minőségű terméket kell előállítaniuk, a marketingre is kiemelt hangsúly kell helyezniük, hogy megállják a helyüket a piaci versenyben. Németországban egyébként kb. 1300 sörfőzde található, majdnem a legtöbb a világon, csak az USA előzi meg 1500 darabbal. Érdekesség, hogy egy főre eső sörfogyasztásban már nem világelsők a németek, a csehek egy főre vetítve kb. másfélszer több sört isznak, mint a németek.


Ez volt az utolsó ilyen szervezett nagyobb közös program a cserediákok számára, szóval összejött sok ember. Mannheimtől 15 percet jöttünk vonattal a szomszédos Schwetzingenbe. Itt még kellett sétálnunk mezőkön, utakon át a sörgyárig ugyanennyit. Amikor megpillantottuk végre a Welde-feliratot, megkönnyebbültünk. Előre beígérték, hogy időlimiten belül korlátlan sörfogyasztás lesz, ezért nagy várakozás előzte meg a látogatást. 
Stefi is ott volt
Letörték a kukoricát
Tangát is lehet kapni
Ezt követte a körbevezetés, ahol a Welderich (úgy tűnt, szegény már unja, hogy mindig rákérdeznek a nevére, hogy poénkodnak a turisták, hogy "miért hívnak így, itt születtél?" és hasonlók, így gyorsan ugrott is a bemutatkozása után a sörfajtákra) keresztnevű ázsiai-német mondta el a legfontosabb dolgokat: hogyan készül a sör, milyen fázisokon megy keresztül a maláta, a komló. Meg is kóstoltuk a már szárított gabonát és ízlett. A német söröket elmondása szerint az 1516-os német tisztasági törvény alapján lehet csak főzni, amit még IV. Vilmos bajor herceg hirdetett ki, amiért mindenféle dolgot belefőztek a sörökbe, és sorra haltak meg az emberek. Eszerint a sörkészítéshez csak árpamalátát, komlót és vizet szabad használni. 1993 óta megengednek más adalékokat is, ezután megjelentek az ízesített, aromás sörök.

Háttérben a fontos összetevők és a csobogó patak
A folyamat leírása
Keverőgép
Összetevők
Erjed a nedű
A nagyjából egy órás túra után megcsapolhattuk a hordókat. Egész kellemes, könnyű sör, sok fogyott belőle. Egy rövid részben megmutatták még a gyártás végső fázisát, a csomagolást, szortírozást, bemutatták a díjakat (Monde Selection főleg), amiket nyert a sör. Az üveg szerintem egészen izgalmas formájú, jól eltalálták.

Olaszok és egy finn (az a bőrkötény jó lett volna disznótorra)
Az üvegek evolúciója
Díjaktól roskadozó polcok
Üvegcsillár
Marketing - Aus Lust und Laune

A német tehát sörimádó nemzet. Egészen jó söreik vannak, az Oktoberfest is a sör ünnepe, de minden apró fesztiválon egészen központi szerepet kap. Azon meglepődtem azért, hogy a csehek több sört isznak, mint a németek..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése