Az emaileddel feliratkozhatsz és kapsz levelet, ha új poszt született

2011. november 9., szerda

Nácik Mannheimben

Sziasztok!

Munkatábor
Az alábbi bejegyzésben megint egy kis történelemről lesz szó, azon belül is maradunk a 20. századi mozgalmas német történelemnél. A múlt héten a helyi diákszervezet szervezett a cserediákoknak egy történelmi tárlatvezetést a mannheimi egykori második világháborús munkatáborba, ami ma általános iskolaként (!) üzemel. Ki kellett mennünk villamossal egy fél órás villamosozással a város szélére, Sandhofenbe. Ennek a kerületnek a középpontjában állított fel annak idején az SS egy munkatábort a Dachauból átirányított hadifoglyok részére (Schutzstaffel - Véderőosztag, a nácik politikai rendőrsége, ami a háború alatt a munka- és haláltáborok logisztikájának szervezéséért, a nácik ellenségeinek likvidálásáért volt felelős). A képen látható általános iskolát kiürítették, az első szintre költözött be az SS, a többi emeletre pedig a több mint 1000 lengyel hadifoglyot raktak tantermekbe. El tudjátok képzelni, hogy mekkora tömegnyomor lehetett.


A munka-és haláltáborok hálózata több ezer létesítményt foglalt magában. A koncentrációs táborok (Konzentrationslager - KZ vagy KL) tervezésénél a München melletti Dachaut vették alapul, ez szolgált prototípusként.  A mannheimi csak egy kis pont volt a régióban. A megsemmisítő táborokat szinte kizárólag Lengyelország területén állították fel (Auschwitz-Birkenauban kb. 1,5 millió embert öltek meg). A SS és így a koncentrációs táborok feje Heinrich Himmler volt, Hitler után a második legnagyobb hatalommal rendelkező ember a Harmadik Birodalomban.

Az idegenvezetés kezdete
A templom maga
Az idegenvezetőnk a kerületi templomnál kezdte el mondandóját. Ez volt a foglyok egyik állomása, rendszeresen kellett templomba járniuk. Ilyenkor a fél városon keresztül kellett csoszogniuk télen-nyáron. A következő állomás az iskolai munkatábor és annak körüljárása volt.

Emlékhely az 1060 lengyelnek
A munkatáborok gyakorlatilag rabszolgamunkára lettek kialakítva. Egy napjuk a következőképpen nézett ki. Felverték őket hajnal 3 körül az őrök, kivezették az udvarra, hogy megszámolják őket mintegy 2 órán keresztül. Ha fegyelmezetlenkedtek, nyilvános verés lett a vége. Mivel a foglyok nem tudtak németül, ezért a szabályokat tapasztalati úton kellett megtanulniuk. A számlálás és az elég sovány reggeli után elvezették őket a 2 órányi gyalogútra fekvő Daimler Benz-gyárba, ahol a német hadsereg megrendelésére gyártott teherautók összeszerelésében segédkeztek. Itt dolgozniuk kellett napi 12 órát megállás nélkül. Közben volt ebéd, ami üres levesből állt többnyire, mivel az őrök lenyúlták az élelmiszert és továbbadták pénzért, amiből meg is gazdagodtak az SS-tisztek. A munka után ismét 2 órás séta haza, számlálás az udvaron, néhány óra alvás, és kezdődött minden elölről. Az iskolaudvaron felakasztottak egy szabotőrt mindenki szeme láttára. A város lakossága is szép számmal nyomon követte az eseményeket.

A szökés a központi elhelyezkedés és a lakóövezetek közelsége miatt nem volt könnyű, hamar kiszúrták a szökevényeket. Egy embernek mégis sikerült megszöknie a táborból, de nem sokan próbálták meg. Akiket elfogtak, azokat agyonverték, majd holttestüket napokig közszemlére helyezték elrettentésül.

Ezután lementünk az iskola pincéjében kialakított múzeumba, ahol végigkalauzoltak minket a tábor történetén.

"A nemzetet szolgáljuk" - a Mercedes náci propagandaplakátja
Ami még különös, hogy rengeteg német cég - köztük a példaként felhozott Mercedes is - gazdagodott meg a világháború során az ingyen munkaerő miatt. Ma is létező cégekről van szó. A túlélő foglyok a háború után perelték ezeket a német cégeket, hogy fizessék ki a bérüket, de nem tették, mert indoklásuk szerint az túl sok adminisztratív költséget vont volna maga után, ami meghaladta volna az elmaradt bérek értékét, ráadásul rengeteg sebet feltéptek volna ezzel. Az egykori foglyok időnként visszajárnak emlékezni, koszorúzni, beszélgetni. Az emlékeket úgy gondolom, nem szívesen idézik fel.

A németeket nem hagyják felejteni (ezt jelzi, hogy ma is iskolaként üzemel az egykori munkatábor). Bár a mai fiatal német generáció nem érzi akkora tehernek a népirtás emlékét, de a nagyszülők, idősebb emberek fejében élénkebben élnek az emlékek. Amikor Berlinben megláttam a monumentális Holokauszt Emlékhelyet, akkor tényleg az jut az ember eszében, hogy ezt nehezen felejti el bárki emberfia.

Emlékhely I.
Emlékhely II.
A több ezer hatalmas kőtömb sírköveket szimbolizál, amik között a gyereket vígan fogócskáznak, a kövekre bárki nyugodtan rááll, hogy fotókat készítsen. Furcsának találtam, de lehet, hogy ez a normális? Nem kegyeletsértő? Ebben bizonytalan vagyok.

Érdekes volt számomra, hogy például a mannheimi tábort vezető tisztet nem ítélték el, pláne nem halálra, mert arra hivatkozott (mint ahogy több ezren más tisztek is), hogy felsőbb utasításra cselekedtek. Szóval a kis és nem annyira kis halak is vígan eléldegéltek a háború után is megtorlások nélkül. Az nem számított, hogy a táborok számára kiutalt élelmiszeradagokat elseftelték a főtisztek, amiből szép kis vagyont halmoztak fel maguknak.

Nem semmi dolog feldolgozni egy ilyen óriási történelmi traumát. Mindenekelőtt óriási alázat, mély, őszinte megbánás és vezeklés kellett hozzá, hogy az elődök bűneit lemossák magukról. Úgy tűnik, hogy sikerült, de az emberek számára Németországról az Oktoberfest előtt/után akkor is a Hitler, a nácizmus és a zsidóirtás jut az eszükbe.

Üdv,
Zozó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése