Múlt hétvégén kölni kiindulással meglátogattam Düsseldorfot, a németek divatfővárosát és Bonnt, az egykori NSZK-fővárost, Beethoven szülővárosát. A meglátogatott három város közül egyértelműen Düsseldorf vitte a pálmát. Ötvözte magában a modernitást és a történelmet. Bár a város régebbi, óvárosi része kisebb méretű, de az újabb elemekkel lenyűgöző elegyet alkot. Tényleg egy divatos, dinamikus város benyomását keltette bennem. Bonnban nem találtam semmi magával ragadót, egy-két apróbb dolgot leszámítva. Látszik rajta, hogy adminisztratív központ volt és jelenleg is az, mivel az újraegyesítés után itt maradt a minisztériumok egy része Berlinnel megosztva. Ami közös a három városban az a csendesen hömpölygő Rajna, Európa folyami szállításának egyik ütőere, ezen városok gazdaságának egyik hajtóereje.
Mert a képes ugrás menő
Szombat reggel az előző esti csendes Orsolya-napi borozgatás után útnak indultunk vonattal a 25 percre levő Düsseldorfba. 30-40-en lehettünk cserediákok, az egyik török származású öntevékeny kölni diák vezényletével nekivágtunk a város felfedezésének. Összeismerkedtem itt ausztrállal, új-zélandival, horváttal, göröggel, spanyollal, lengyellel, orosszal, mexikóival, brazillal, amerikaival, franciával: mindenféle nemzetiséggel a világ minden tájáról. A sokszínűség tehát adódott, a szép, napos, felhőtlen idő úgyszintén. Nem tudom, miért, de az emberek egy csoportja minden csoportképnél ugrott egyet, mert nagyon menőnek tartották, ha a kamera pont a felugrás pillanatában kapja el az embereket. Ez 1-2 személynél még működőképes, 5-10-nél már elég nehézkes. Kezdetben sandán néztem rájuk, hogy milyen gyerekes dolog ez, egy perccel később viszont már velük ugráltam, próbálva elkapni a pillanatot. Sajnos percek után sem sikerült, mert valaki mindig elszúrta, vagy az amatőr fényképezők nem voltak képesek a megfelelő időben exponálni. De nem is ez a lényeg, hanem a felszabaduló jókedv a felvételek készítése alatt.
SZISZ-esek a kastélynál
Kastélypark
Düsseldorfba eljutva először meglátogattunk a kicsi helyi kastélyt, a késő barokk Schloss Benrath-ot. Benrath a város egyik része a vadászkastély a 18. század végén épült fel, a gyönyörű parkban sétálgattunk egy darabig. A színe rózsaszín, a mesterséges tóval és a parkkal együtt tényleg jól mutatott. Az emberek továbbra is ugráltak a képek készítése során. Ez tényleg ragályos...
Világmárkák
Ezután villamossal mintegy fél órát utazva bementünk a városba. Ízelítőt kaptunk a divatutcából, a Königsalleeból, ami Európa egyik legelegánsabb bevásárlóutcája, drága boltokkal szegélyezve. Itt nyitja meg egyébként a kultikus amerikai divatmárka, az Abercrombie & Fitch (A&F) első németországi üzletét idén decemberben. Azért emelem ki, mert elég nagy szenzációnak számít errefelé. Még egy fun fact (vicces tény): a tavalyi euróvíziós dalfesztivál döntője Düsseldorfban került megrendezésre, ahol Wolf Kati, a magyar versenyző What about my dreams? c. opuszával lépett fel. A videón is látszik a hibátlan német szervezés. Kati végül az utolsók között végzett, kicsit többet is mozoghatott volna az előadás alatt (mint egy darab fa).
A kellemes séta után ebédeltünk, végigmentünk a kicsi óvároson, amit szétbombáztak a világháborúban, mint a legtöbb a német várost. A legjobban a 16. században épült késő gótikus Rathaus tetszett a kisebb terével. Itt is ugráltak a többiek, a járókelők félmosolya már nem okozott meglepetést senki számára. Elég sok ember mozgott ezen a részen, egy kis sétálóutca vezetett el idáig, amit sok kocsma, étterem szegélyezett: a német Ráday utca.
A Ráday azért jobban tetszik
Nagyjából ennyi az óváros (Rathaus), sok a járókelő
Utána elkezdtünk sétálni a Rajna-parton. Nagyon tetszett, az alsó parton végig vendéglátóhelyek sorakoztak, még több ember andalgott a folyóparton. A modern és a hagyomány keveredett lépten-nyomon. Például amikor a kikövezett parton feltekintesz a tévétoronyra és környékére. Németországban minden nagyobb városnak van ilyen tornya, ez nekik mániájuk. Fel lehet menni a legtöbbe pénzért, hogy szétnézhess a városba. A legmagasabb a berlini, ahova egyszer talán fel is megyek.
A 14. századi Lambertuskirche és a csonka Schlossturm
Belső csatorna egy hajóval
Modern kábelhíd és zöld
A célunk a tévétorony meghódítása volt. Nem láttam sok értelmét felmenni, de amikor fellifteztünk a 169 méteres magasságba, akkor lenyűgöző látvány tárult elénk. Egyben láthattük Düsseldorfot és a környező városokat, neki tudtunk dőlni az üvegnek és le tudtunk nézni a szédítő mélységbe is. Az üveglapra felragasztották a látványosságok, városrészek neveit, így könnyen lehetett tájékozódni, nem kellett térképet böngészni hozzá. Természetesen étterem és büfé is működött itt, mint minden rendes német tévétoronyban.
Kilátás 1.
Kilátás 2.
Kicsit feszülök az üveglapon
Az exkluzív videó sem maradhat el, ezúttal a tévétorony tetejéről.
Így végződött a düsseldorfi látogatásunk. Este még elmentünk Kölnben egy amcsi srác házibulijába. Egy kollégium 20. emeletén, nagy nehezen találtuk csak meg. Nem történt semmi extra, főleg dumáltunk.
Házibuli cserediákokkal
Másnap ellátogattam gyorsan Bonnba. Kevés időm volt rá (2-3 óra), ezért hatékonyan kellett beosztanom. Orsi ellátott a megfelelő útmutatásokkal, térképpel, bérlettel, és elindultam az U-Bahnnal Bonnba. 35 perc után be is gördültem a földalatti megállóba. A megállóval egybeépítve találtam a fantasztikus Haus der Geschicht-ét (A történelem háza), ami a 20. századi német történelmet mutatja be egy lenyűgöző többszintes tárlattal. Még ilyen komoly kiállítást nem is láttam talán soha, interaktív elemek, rengeteg kijelző, videó megy folyamatosan, több nagyobb tárgy, jármű is helyet kapott. Az ember azt érzi, miközben egyik helyről megy a másikba, hogy éveket utazik az időben. Ráadásul mindez ingyen! Mivel a múzeumban tilos volt a fényképezés, ezért suttyomban (az életemet kockáztatva), titkos ügynök módjára kattintottam párat: exkluzív képek következnek.
Bejárat a metróból
Fiataloknak szóló rész a szexualitásról
Háború után
Hidegháború
Munkanélküliség a 70-es években
Az újraegyesítés Trabanttal, brandenburgi kapuval
Vérzett a szívem, hogy csak egy órát tölthettem el, egy egész napot el lehetett volna, de az idő szorításában tovább kellett lépnem a belvárosba. Fel kellett vennem a hatékony japán turista szerepét, hogy végigmehessek a látnivalókon. Az elkövetkező 1 óra elég rohanósan telt el, de sikerült magamba szippantanom a hely szellemét. A helyi barokk kastély egyetemként működik itt is, bár a mannheimi sokkal szebb és grandiózusabb.
Az óváros központja
Parfüméria
Rajna-part
Beethoven-mánia a cukrászdában
Tisztelgés a néhai NSZK-kancellár, Willy Brandt előtt
A vonatom indulása előtt még rohantam (az emberek azért meglepődtek, hogy egy nagy állat szalad végig a csendes sétálóutcán fényképezővel a kezében), hogy lefotózhassam a Beethoven-szülőházat, ugyanis itt született a mester. Sikerült! Ezt a város kereskedelmi egységei, turisztikai szolgáltatásai ki is használják. Sok beethovenes ajándéktárgyat vehet itt az ember.
Itt született a zene Mozartja
A vonatot/metrót végül kényelmesen elértem, mert itt azért vannak késések. Az még hozzátartozik Kölnhöz is, hogy kevésbé pontos a tömegközlekedés, és kevésbé tipikus német város, sok dolog liberálisabb (nem veszik szigorúan a szelektív gyűjtést, nem sokat, de késik a tömegközlekedés, az utcák nem olyan tiszták).
Összességében szép hétvégét zártam, maradandó élményekkel. Bár hosszan írtam, de ez mégis a töredéke annak, amit átéltem. Mire ezt olvassátok, már Berlinben járom az utcákat, remélem, hogy rendben hazaérkezek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése