Running Dinner

Sziasztok!

Bóklászás a piacon

Tegnap este volt a Running Dinner (szabad fordításban: "Fuss a vacsorád után") nevű rendezvény a VISUM szervezésében. Egész jó kis dolog, leírom a lényegét. Kétfős csapatokban lehet nevezni erre az eseményre. A kétfős csapatokat a szervezők beosztják, hogy előételt, főételt vagy desszertet készítsenek. Ezután kaptok egy emailt, hogy melyiket kell elkészítenetek, és hogy ki az a négy ember, akit vendégül kell látnotok. Tehát minden csapat egy fogást készít, de a másik két fogáson, a város két különböző pontján ez a csapat is vendég lesz. Én csapattársammal, a mexikói Pamelával álltam össze. Szerencsére a desszertet kaptuk feladatul. Azért szerencse, mert egyikünk sem tud főzni, s ez kapóra jött. Megbeszéltük, hogy tejberizst csinálunk valami öntettel tálalva. Majd továbbfejlesztettük az ötletet, és vettünk a boltban kész fahéjas tejberizst, hogy ne kelljen külön bajlódni vele. Aznap megvettük a szükséges további hozzávalókat is.

A menü tehát bolti 30 centes (~100 Ft-os) fahéjas tejberizs, leöntve eper- és csokiöntettel, megszórva kakaóval (ez kicsit sok lett, Pamela, ejnye), díszitve eperrel. Az eper a piacon még jól nézett ki, estére elkezdett plöttyedni. Azért 1000 Ft/0,5 kg-ért nem ezt várná az ember...

A biztonság kedvéért benyomtam egy gazdaságos pizzát vacsora előtt. Nem bíztam a kaja minőségében. Az első állomásunk (előétel) német csajoknál volt 10 percre a pályaudvartól. Pamela kincsem csak az utca nevét írta le egy papírra, a neveket, telefonszámokat, házszámot nem. Ezért először rossz helyre mentünk, de után megkérte a barátnőjét, hogy nézzen az emailjei közé pontos koordinátáért. Utána meglett, 25 perces késéssel futottunk be. Majdnem elkezdték nélkülünk.

Előétel

Az első állomás, fos hangulat, csak a mi csapatunk mosolya őszinte

Az egyik vendéglátónk a buddy partnerem volt (az a személy, aki segíti a cserediákot ügyes-bajos dolgaival, rendszerint német nemzetiségű), aki nem vette fel velem a kapcsolatot, pedig kértem rá, hogy segítsen és keressen, ha visszaér a városba. Szóval tudtam előre, hogy ő az, de úgy tettem, mintha nem tudnám, ő viszont láthatóan eléggé zavarban érezte magát, ami rá is nyomta a bélyegét a hangulatra. De azért folyamatosan kérdeztem tőle dolgokat a városról, hadd érezze magát zavarban a kis szarházi.. Mindenki szorgalmasan evett, hogy minél hamarabb elhagyhassuk a helyet, mert rohanni kellett a következőre (Fuss a kajád után a cím, ugye). Azért megtudhattuk itt, hogy Svájc rohadt drága, 2900 Ft egy Big Mac menü a mekiben (otthon 1300 körül van), sok német jár át dolgozni, a bérüket pedig Németországban költik el. A németekhez pedig a svájciak járnak át vásárolni, mint ahogy mi jártunk régebben a románokhoz.

Mentünk a második helyre. Pont időben odaértünk a kapu elé, de a szomszédos házba mentünk be tévedésből, végigjártuk az 5 emeletet, megkérdeztünk egy szerencsétlen német papát, hol a running dinner, de ő láthatóan megrémült, ezért kerestünk egy fiatalabb lakót. Ő már a jó helyre irányított, a szomszédos házba. Nem rossz dolog ez, mert ledolgoztuk a vacsoránkat menet közben. Tehát felmásztunk a szomszéd ház 3. emeletére, ahol megint csak németek fogadtak minket. A szoba, ahol ettünk, elég félelmetes volt. Csak gyertyák égtek körbe-körbe, ki voltak rakva a poharak, tányérok, evőeszközök német precizitással. 

Vérfagyasztó

Para

Mindenki kínos csendben kajál, nyomott légkör...

Már vártam, hogy mikor hozzák be a kecskét, amit feláldozunk rituálisan.. Úgynevezett török kenyérbe tett gyros-félét ettünk. A lényeg, hogy csak a csirke volt benne a német. Ez is elég uncsi társaság volt (csak ismételni tudom önmagam, németekkel ne menjetek bulizni!), hosszabb kínos csendek, amiket csak én törtem meg a véletlenszerű fotózásaimmal. Miután furcsán néztek rám, inkább abbahagytam. Boroztunk, csevegtünk kicsit, aztán mentünk is a desszertet előkészíteni a vendégeinknek (21.40). Innen is sikerült elkésni, de az első 2 emberrel szerencsére az ajtóban találkoztunk (Pamela lakása volt a helyszín). A szemük láttára készültünk elő, kicsit bénán, de eredményesen. A vendégek: 2 német, 1 belga, 1 francia. Ez megint szórakoztató este lesz, gondoltam...

A pohárban van a desszert (Lidl gazdaságos)

Egy francia, pár málló eper, meg egy belga

De pozitívan csalódtam bennük. Egész szórakoztatóak voltak, még a németek is. Sokat nevettünk, finoman oltották egymást a népek (francia-belga, magyar-francia, német-francia). A belga srác az északi részről jött, Belgium pedig már hosszú idő óta szét akar szakadni (flamandok és vallonok). Nem tudom, hogy tudtátok-e, de a belgák világrekorderek abban, hogy már 1,5 éve nincs kormányuk hatalmon.. A francia srác marokkói származású, rögtön levágtam az orráról, kicsit le is fagyott, amikor mondtam neki. Utána magyarázkodott, hogy csak az anyja származik onnan (Casablanca).

A desszert nagyon jól sikerült, kérdezték is, hogyan tudtuk ilyen finomra és lágyra csinálni. Ránéztem Pamelára egy félmosollyal az arcomon, és gyorsan kivágtam magam, mondván, tovább főztük a tej felforralása után a rizst, és ez teszi különösen selymessé az ízét. Csodalattal néztek ránk, hogy milyen banálisan egyszerű módszert használtunk. :-)

Egész jó este lett a végére

Oltottam a franciát, hogy beszélhetnek ilyen rossz kiejtéssel a franciák angolul, miért nem tudnak megtanulni normálisan. Utána megmagyarázta, és jól fogadta a kritikát. A németektől kérdeztük, hogy mennyire fogadták ellenszenvvel a Becstelen brigantyk című zseniális Tarantino-filmet (a 2. világháború nácivadászairól szól). Mondták, hogy az a film még rendben volt, de például a Die hard 1-ben, amikor Bruce Willis német terroristákkal (vezetőjük Hans Grüber) harcol, akkor azt nem vették túl jó néven, mert negatív képet fest róluk. Ekkor hangosan felnevettem magamban (mert ezt nem poénnak szánták), de sikerült tompítanom egy félmosollyal. Beszéltünk még ezután európai témákról: a már említett népek közötti "ellentétekről", az adósságválságról, a görögök kimentéséről. A francia említette, hogy Paul Krugman javasolta, inflálják el az adósságot Európában. A németek úgy néztek a franciára, mint a véres rongyra, a világháborúk óta gyűlölik az inflációt. Van is egy mondás: "Nem minden német hisz Istenben, de minden német hisz a Bundesbankban." Mivel a német jegybank, a Bundesbank hosszú időn keresztül volt képes alacsony inflációt fenntartani. Amikor ezt elsütöttem, eléggé megnevettettem mindenkit, szem nem maradt szárazon. Ezen az estén először éreztem, hogy európai vagyok, és egy nagyobb családhoz is tartozom.

Egyelőre ennyi! Vigyázzatok magatokra és egymásra is.

Üdv,
Zozó